15 éves az easyJet


2010-11-11

Az easyJet idén ünnepli 15 éves évfordulóját. Az easyJet az eltelt idő alatt üzleti modelljével megreformálta a légi ipart és emberek milliói számára tette elérhetővé az olcsó repülést. Sikerének titka a kezdetektől fogva nem más volt, mint az egyszerűség, mely ma a legtöbb diszkont légitársaság fő elve.


Az easyJet a legalacsonyabb árakon a legkönnyebben elérhető repülőterekre repül, így a tervek szerint idén is legalább 10 százalékkal növelni tudja bevételeit, 50 millió utast fog elrepíteni, több mint 500 útvonalon, 29 ország 120 repterét érintve.

Az easyJet első járata 1995-ben indult Lutonból Glasgowba. A társaság  elsőként fedezte fel az internetben rejlő lehetőségeket is, az első netes jegyeladást 1998 tavaszán regisztrálták az easyjet.com-on, és az online értékesítés aránya a következő nyárra átlépte az 50 százalékot.

Az üzleti modell sikeressége gyorsan bebizonyosodott. Öt évvel az első gép felszállása után, a 2000-ben az easyJet részvényei tőzsdei bevezetésre kerültek, mára pedig Európa első számú légi közlekedési hálózatává nőtte ki magát, köszönhetően annak, hogy a légitársaság jelen van Európa top 100 útvonalán és Európa 50 legnagyobb repülőterén.

A gazdasági körülmények ellenére az easyJet az elmúlt évben is nyereséges tudott maradni. A fapados légitársaság pozíciója tovább erősödött az európai rövid távú repülési piacon, piaci részesedését az elmúlt 12 hónap alatt 6,5%-ról, 7.6%-ra növelte. A tervek szerint idén 10 százalékkal növelni tudja bevételeit, 50 millió utast fog elrepíteni, több mint 500 útvonalon, 29 ország 120 repterét érintve.

Az easyJet 6 évvel ezelőtt lépett a magyar piacra, 2004. május elsején szállt fel az első járat Budapestről Londonba. 2010-ben heti 36 easyJet gép landol Ferihegyen. Az easyJet jelenleg 6 %-os részesedéssel a negyedik legnagyobb légitársaság Ferihegyen. A Budapestről Londonba, Párizsba, Genfbe, Berlinbe és Dortmundba közlekedő légitársaság több mint 2.7 millió utas szállított Budapestről induló, illetve Budapestről érkező járatain.

A repülőgépek telítettsége a budapesti járatokon az elmúlt három évben 86 százalékos volt. London továbbra is a magyarok legkedveltebb célállomása, de a Budapest-Párizs útvonal növekszik a legdinamikusabban. A magyar utasok 6 napot töltenek el utazásaik során külföldi városokban, szemben a Budapestre érkező turistákkal, akik 2-4 napot töltenek hazánkban.


forrás: Turizmus Panoráma Bulletin


Kapcsolódó cikkek:

2013-05-20Budapest - Málta a Wizz Airrel
2013-05-02Beindította marosvásárhelyi járatait a Ryanair
2013-04-29Elindult a Wizz Air Dortmundba
2013-04-24Leállította a Milánó-Debrecen járatát a Wizz Air
2013-04-12Bakuba is repül a Wizz Air
2013-03-31Budapestre is jön az első európai hibrid légitársaság
2013-03-28Ismét Budapest-Athén az Aegeannal
2013-02-242013 nyári, őszi desztinációk fapados légitársasággal
2013-02-06Zöld utakon az easyJet
2013-01-16Marosvásárhelyről is indít járatokat a Ryanair légitársaság
2013-01-01Ingyenes internetelérés a Liszt Ferenc-repülőtéren
2012-11-07Sátrat vert a Wizz Air is
2012-10-30A Germanwings a Tegel repülőtérre költözött Berlinben
2012-09-25Egy hétre lezárták Róma fapados repülőterét
2012-09-09Új légitársaság, új útvonal Budapesten
2012-05-30Bezárt az 1. Terminál
2012-05-11Május végétől valamennyi légitársaság a 2-es terminálról közlekedik
2012-04-29Új diszkont légitársaságot tervez a Lufthansa
2012-03-13Júniusban indul az új olasz légitársaság, a Volotea Budapestről
2012-03-03Új légitársaság, új járat áprilistól Budapesten
2012-02-23Van élet a Malév után? Hová repülhetsz olcsón a nyári szezonban?
2012-02-18A Ryanair 32 járattal tért vissza Budapestre
2012-02-10Tovább bővít Budapesten a Ryanair
2012-02-07Szakértők szerint három nagy légitársaság marad fenn Európában
2012-02-04A Ryanair bázist nyit Budapesten
2012-01-24A Ryanair újraindítja budapesti járatait
2011-10-17Visszatérést fontolgat a Ryanair
2011-10-13Budapest Airport az üzleti utazókért
2011-10-11Újabb elismerést söpört be a SkyCourt
2011-09-29Repülőtéri meglepetés a Turizmus Világnapján
2011-09-14Közvetlen kapcsolat Dohával
2011-08-15Az easyJeté a legfinomabb fehérbor
2011-08-11BUD, palackban a város
2011-07-21Hivatalos az új ázsiai fapados
2011-05-09Cargo-város épül a budapesti repülőtéren
2011-05-08Új utak és parkolók a 2-es terminálon
2011-04-06Elindult az American Airlines Budapest - New York járata
2011-03-23Folytatódó fellendülés februárban Ferihegyen
2011-03-06Nőtt a Weekendbus forgalma
2011-01-06Újabb belvárosi buszjárat Ferihegyről
2011-01-02Hétfőtől közlekedik a Centrumbusz Ferihegy és a belváros között
2010-12-19Megérkezett a Wizz Air első Budapest-Isztambul járata
2010-12-16Hazai- és világmárkák parádéja Ferihegyen
2010-12-08Ismét belvárosi buszjárat Ferihegyről
2010-12-02Olcsóbb szolgáltatást ígér Ferihegyen a Főtaxi
2010-11-25Bemutatkozott a Green Taxi
2010-11-24Duty free mindenkinek jövő tavasztól Ferihegyen
2010-11-24A Főtaxi a repülőtér hivatalos szállítója
2010-11-16Üzleti utasok felé nyit az easyJet
2010-11-13Visszakapta a biztonságos státuszt Ferihegy
2010-11-04A KLM újraindította budapesti járatát
2010-11-02Karácsonyi vásárok a régióban
2010-11-02A Ryanairnél a legdrágábbak az egyéb szolgáltatások
2010-11-02Új járatok Ferihegyen a téli menetendben
2010-11-01Öt év szünet után ismét saját budapesti járatot indít a KLM
2010-10-13Járatsűrítések a Malév téli menetrendjében
2010-10-12Négy céget hívtak a ferihegyi taxitenderre
2010-10-06Budapesten az American Airlines
2010-10-06A Budapest Airport a Wizz Air új otthona
2010-09-28Ferihegyen nem lesznek testszkennerek
2010-09-22A SkyCourt lesz a megoldás a ferihegyi torlódásokra
2010-07-295 új járat Ferihegyen
2010-07-08Megkezdték a hamuelleni radar beüzemelését
2010-06-25Újraindítja budapesti járatát a KLM
2010-06-25Ötcsillagos légitársaság Budapesten - Qatar Airways

 
Akciós repülőjegyek
A légitársaságok által meghirdetett és a keresőben elérhető repülőjegy akciók:
Turkish Airlines repülőjegy akciók
Qatar repülőjegy akciók
Swiss repülőjegy akciók
Air France repülőjegy akciók
Lufthansa repülőjegy akciók
Wizz Air repülőjegy akciók
Akciós Repülőjegyek

Az alábbi linken elérheő repülőjegy ár táblázat segítségével megnézheti, hogy az elmúlt időszak statisztikái alapján egy-egy célpont felé mikor és mennyiért tudtak az utasok repülőjegyet vásárolni, illetve egy adott keret mellett milyen célpontokat érdemes keresni:
Repülőjegy árak




Gyors linkek: Ügyfél kapcsolat Ismertetők Repülőjegy Szállás kereső Repülőjegy árak Online utas biztosítás Világtérkép Online Reptéri check-in
Partner oldalak: utazasklub.hu | repulojegy.travel | 1repulojegy.com | partner link gyüjtő oldalunk

© Hungarian TravelTech Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. -
Telefonszám: +36 1 789 1343

Székhely:
HU 3300 Eger Tompa Mihály u 5.

Cégjegyzékszám: 10-09-031759
Adószám: 14543928-2-10
Bankszámla: OTP BANK Nyrt 11711010-20000497
MKEH engedélyszám: U-001073