5 új járat Ferihegyen


2010-07-29

Hétfőtől 77-re nőtt a budapesti repülőtérről közvetlenül elérhető városok száma.
A legújabb célállomás az dél-olaszországi üdülőhely, Bari repülőtere, a járatnyitást újabb, pozitív piaci jelként üdvözölte a Budapest Airport. A járatnyitáshoz kapcsolódó másik fejlemény, hogy mostantól újabb, sorrendben negyedik Airbus A 320-as üzemel a budapesti bázisról a Wizz Air színeiben, amelynek teljesen egységes a repülőgép flottája, azaz kizárólag ezt az egy típust használja.

Jelenleg már 40 ország 88 repülőterére lehet átszállás nélkül eljutni Ferihegyről. Az idén jött létre a közvetlen légi összeköttetés a finnországi Turku, az olaszországi Bari, Catania és Pisa, valamint a németországi Hannover és Hahn repülőterével.

A magyarok legújabb utazási szokásainak megfelelően elsősorban a diszkont árakat kínáló légitársaságok tudták bővíteni járathálózatukat. A hat új desztináció közül egyet a német Germanwings, ötöt pedig a magyar hátterű Wizz Air nyitott. Az első járatokat a légiközlekedésben hagyománynak számító vízsugaras köszöntővel fogadták a budapesti repülőtéren, míg a személyzetet és az utasokat egy-egy híres magyar cukrászat mesteri tortájával lepte meg a reptér üzemeltetője.

forrás: Turizmus Panoráma Bulletin


Kapcsolódó cikkek:

2013-05-24Végleges búcsú a sátraktól Ferihegyen
2013-05-07Nyilvános a Germanwings téli menetrendje
2013-01-01Ingyenes internetelérés a Liszt Ferenc-repülőtéren
2012-12-13Hatóság vizsgálja a repülőtér bezárását
2012-11-29Újjászületik a Germanwings
2012-08-23Néhány napra bezár a marosvásárhelyi repülőtér
2012-08-03Új rendszer, parkolófejlesztések a Budapest Airportnál
2012-07-19Megnyílt a lengyelországi Modlin repülőtér
2012-07-12Hamarosan új közlekedési rend lép életbe a repülőtéren
2012-05-25Május 29-én zár be az 1-es Terminál
2012-05-11Május végétől valamennyi légitársaság a 2-es terminálról közlekedik
2012-04-29Új diszkont légitársaságot tervez a Lufthansa
2012-04-20Nem fogad járatokat a kolozsvári repülőtér május 7. és 13. között
2012-03-19Ideiglenesen bezár a Liszt Ferenc Repülőtér 1-es terminálja
2012-02-23Van élet a Malév után? Hová repülhetsz olcsón a nyári szezonban?
2011-12-08Karácsonyi csillogás a budapesti repülőtéren
2011-10-13Budapest Airport az üzleti utazókért
2011-10-11Újabb elismerést söpört be a SkyCourt
2011-09-29Repülőtéri meglepetés a Turizmus Világnapján
2011-09-06Visszahelyezték a terminál elé a rendelt taxik beszállópontját a Liszt Ferenc repülőtéren
2011-07-22Új felirat a reptéri tornyon
2011-05-11Figyelmeztető sztrájk lesz csütörtökön Ferihegyen
2011-05-09Cargo-város épül a budapesti repülőtéren
2011-05-08Új utak és parkolók a 2-es terminálon
2011-03-23Folytatódó fellendülés februárban Ferihegyen
2011-03-21Gyér a forgalom Ferihegyen a tervezett sztrájk idején
2011-03-16Liszt Ferenc nevét kapja a ferihegyi repülőtér
2011-03-06Nőtt a Weekendbus forgalma
2011-03-05Menetrendi buszjáratokat indít vidéki utasainak a Malév
2011-03-03Ferihegy az európai emissziós elitklubban
2011-02-28Az interneten már látogatható a SkyCourt
2011-02-15Összefogás Ferihegy környezetéért
2011-02-15Kész a SkyCourt
2011-02-10Rangos építészeti elismerést kapott a SkyCourt
2011-02-10Ferihegy továbbra is biztonságos repülőtér
2011-02-08Forgalmirend-változás Ferihegy 1-en
2011-02-07Ferihegyre látogattak az uniós közlekedési miniszterek
2011-01-19Fokozott rendőrségi ellenőrzés Ferihegyen
2011-01-17Megérkezett a Qatar Airways
2011-01-13Bababarát Budapest Airport
2011-01-06Újabb belvárosi buszjárat Ferihegyről
2011-01-05Átadták az új reptéri várót
2011-01-04Poggyászkocsik nélkül Ferihegy 1
2011-01-02Hétfőtől közlekedik a Centrumbusz Ferihegy és a belváros között
2010-12-16Hazai- és világmárkák parádéja Ferihegyen
2010-12-08Új Malév business váró épül a SkyCourt-ban
2010-12-08Ismét belvárosi buszjárat Ferihegyről
2010-12-02Olcsóbb szolgáltatást ígér Ferihegyen a Főtaxi
2010-12-02Havazás Európában, járattörlések Ferihegyen
2010-11-24Duty free mindenkinek jövő tavasztól Ferihegyen
2010-11-24A Főtaxi a repülőtér hivatalos szállítója
2010-11-13Visszakapta a biztonságos státuszt Ferihegy
2010-11-04A KLM újraindította budapesti járatát
2010-11-02Repülőjáratok Sármellékről brit, német és orosz városokba
2010-11-02Új járatok Ferihegyen a téli menetendben
2010-11-01Öt év szünet után ismét saját budapesti járatot indít a KLM
2010-10-18A Malév már a nyarat tervezi
2010-10-13Járatsűrítések a Malév téli menetrendjében
2010-10-12Négy céget hívtak a ferihegyi taxitenderre
2010-10-06Budapesten az American Airlines
2010-10-06A Budapest Airport a Wizz Air új otthona
2010-09-29Ferihegy forgalmára is hatottak az európai sztrájkok
2010-09-28Ferihegyen nem lesznek testszkennerek
2010-09-22A SkyCourt lesz a megoldás a ferihegyi torlódásokra
2010-08-31Korrigált a Budapest Airport
2010-06-28Két órával indulás előtt tanácsos kiérni Ferihegyre
2010-06-25Újraindítja budapesti járatát a KLM

 
Akciós repülőjegyek
A légitársaságok által meghirdetett és a keresőben elérhető repülőjegy akciók:
Turkish Airlines repülőjegy akciók
Qatar repülőjegy akciók
Swiss repülőjegy akciók
Air France repülőjegy akciók
Lufthansa repülőjegy akciók
Wizz Air repülőjegy akciók
Akciós Repülőjegyek

Az alábbi linken elérheő repülőjegy ár táblázat segítségével megnézheti, hogy az elmúlt időszak statisztikái alapján egy-egy célpont felé mikor és mennyiért tudtak az utasok repülőjegyet vásárolni, illetve egy adott keret mellett milyen célpontokat érdemes keresni:
Repülőjegy árak




Gyors linkek: Ügyfél kapcsolat Ismertetők Repülőjegy Szállás kereső Repülőjegy árak Online utas biztosítás Világtérkép Online Reptéri check-in
Partner oldalak: utazasklub.hu | repulojegy.travel | 1repulojegy.com | partner link gyüjtő oldalunk

© Hungarian TravelTech Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. -
Telefonszám: +36 1 789 1343

Székhely:
HU 3300 Eger Tompa Mihály u 5.

Cégjegyzékszám: 10-09-031759
Adószám: 14543928-2-10
Bankszámla: OTP BANK Nyrt 11711010-20000497
MKEH engedélyszám: U-001073