2011-11-21
A világ legmagasabb óriáskerekének megépítését tervezik Moszkvában. Ideiglenes neve 'Moszkva látványa', 220 méter magas lesz, építési költsége 300 millió dollár. Jelenleg a 165 méter magas szingapúri óriáskerék a legnagyobb, ezt 160 méterrel a nanchangi kerék követi, míg a harmadik helyezett London Eye 135 méter magas.
A moszkvai óriáskerék szerkezetét a Napi Gazdaság cikke szerint az amerikai Gensler építésziroda tervezte - az ő munkájuk többek között a 632 méteres Shanghai Tower. A moszkvai hatóságok remélik, hogy az óriáskerék hozzásegíti majd az orosz fővárost idegenforgalmának fellendüléséhez. Idén az év végéig 5 millió turista látogatására számítanak, s ezt a számot 2020-ra a kétszeresére akarják növelni. Az Euromonitor International listáján Moszkva a világ leglátogatottabb turisztikai célpontjai között csak a 19. helyen áll. Ebben annak is szerepe van, hogy szállodái Európában a legdrágábbak közé tartoznak. A turisták számának növelését megcélzó programra a város vezetése 2016-ig 4,5 milliárd dollárt szán. Ennek egyik eleme az egy éjszakai szállást 15 dollár körüli összegért kínáló ifjúsági szállók hálózatának építése, amihez már megtalálták a befektetőket.
forrás:
Turizmus Panoráma Bulletin