2010-08-30
Két évtizednyi háborúskodás után Bagdad lassan kezd visszatérni a nemzetközi légiközlekedés vérkeringésébe, miután az óriási lehetőségekkel kecsegtető olajipar egyre több üzletembert csábít a közel-keleti országba.
Eddig összesen tizenkét, főként arab légitársaság kapcsolta össze Bagdadot Libanonnal, Szíriával, Törökországgal, Bahreinnel, Jordániával, Iránnal és a térség más országaival. A bagdadi repülőtér illetékesei szerint a legújabb úti célok között szerepel a szaúd-arábiai Dzsidda és az Egyesült Arab Emírségek fővárosa, Abu-Dzabi is. A Lufthansa szeptember 30-tól tervezi a repülések megindítását Németországból, miközben az irakiak szintén tárgyalnak az Austrian Airlines, a dubaji Emirates légitársaság, valamint egy francia légitársaság képviselőivel - mondta Adnan Blebil, az Iraki Polgári Légiközlekedési Hatóság (ICAA) vezetője.
A nagyobb forgalomra számítva a hatóságok tervezik a harmadik terminál felújítását. A repülőtér ezen részére közel két évtizeden át nem volt szükség, miután a háború és a sorozatos ENSZ-szankciók miatt szinte alig volt polgári forgalom. A légitársaságok szerint a bagdadi járatok a legtöbb hasznot hozó desztinációk között szerepelnek, ugyanis a gépek többsége teljes kihasználtsággal repül, annak ellenére, hogy a mindössze 800 kilométeres távolságban található jordán fővárosból is 800 dollár (178 ezer forint) a legolcsóbb turistajegy Bagdadba.
forrás:
Turizmus Panoráma Bulletin