Bor- és gasztrotúra 2. alkalommal az isteni Toszkánában


2012-02-05

Második alkalommal hirdették meg a gasztronómiával és kultúrával fűszerezett Divino Tuscany elnevezésű borkóstoló körutat Toszkána pincéiben, Chianti dombjain. Az idei, május 17-tól május 20-ig tartó félig olasz, félig angol nevű gasztro-kulturális körutazás és rendezvényorozat a firenzei Arno folyó partján emelkedő Corsini palotában adott fogadással kezdődik, és a brit popénekes Sting toszkánai birtokán, az Il Palagio villában ér véget. A szervezők minden helyszínen toszkán borral, Michelin-csillaggal kitüntetett szakácsok készítette helyi ételspecialitásokkal és koncertekkel várják a vendégeket.


 
Az olaszok és külföldiek előtt is nyitott jelentkezéshez nem szükséges borszakértőnek lenni, elég kifizetni az 1900 eurós részvételi díjat. A Divino Tuscany honlapjának beszámolója szerint a tavaly júniusban rendezett 1. kiadást hatalmas siker kísérte és már az ideire is nagy a túljelentkezés. Nem véletlenül, hiszen a résztvevők a címkékről ismert Barone Ricasoli, Antinori, Castello Banfi, Frescobaldi villáiban kóstolhatják meg Chianti dombjainak vörösborait. Zárásképp a szintén toszkán bortermelővé vált Sting bontja ki üvegeit a vendégek számára.


forrás: Turizmus Panoráma Bulletin


Kapcsolódó cikkek:

2013-05-02Beindította marosvásárhelyi járatait a Ryanair
2013-04-24Leállította a Milánó-Debrecen járatát a Wizz Air
2013-03-26A Négyszögletű kert is látogatható a Vatikánban
2013-03-06Tiziano-kiállítás nyílt Rómában
2013-02-13Kedvezményt ad egy étterem, ha a vendégek gyerekei jól viselkednek
2013-01-16Marosvásárhelyről is indít járatokat a Ryanair légitársaság
2012-12-19Az Alitaliáé a legjobb légitársasági konyha
2012-12-16Megérkezett Debrecenbe a Wizz Air első milánói járata
2012-11-28Védelmi sávval veszik körbe a Colosseumot
2012-09-07Ismét nyitva tart péntek esténként a Vatikáni Múzeum
2012-08-14Decemberben kezdődik a Colosseum felújítása
2012-08-14Ferrarában van a világ legrégebbi étterme
2012-08-13Diszkó zajártalom nélkül az olasz tengerpartokon
2012-08-08Levágják a velencei hidakról a szerelemlakatokat
2012-07-19Új Róma – Trapani szezonális útvonal
2012-07-11Étterem nyílt a stockholmi operaház tetején
2012-06-19A világ legnagyobb olasz gasztrocentruma nyílik Rómában
2012-04-23Restaurálták és megnyitják Leonardo da Vinci szülőházát
2012-03-13Júniusban indul az új olasz légitársaság, a Volotea Budapestről
2012-02-14A MÁV karneváli különjáratot indít Velencébe
2012-02-10Az Alitalia február 20-án indítja újra járatait Budapest és Róma között
2011-11-09Drágább lesz Milánó az autósoknak
2011-11-03Az Alitalia újraindította járatait Olaszország és Líbia között
2011-10-11Gasztronómiai egyetem nyílt Spanyolországban
2011-09-29Az Air France útnakindítja Marseille-i kereskedelmi offenzíváját
2011-09-26Bor, sör, pálinka, tematikus körút három ország szomszédos tájain
2011-09-22A gasztronómia ünnepe először Franciaországban
2011-09-01Duplázott világörökségi jelenlétén Friuli Venezia Giulia
2011-08-25Startol a marosvásárhelyi Félsziget fesztivál
2011-08-25Régi-új kastélyszálló Friuli Venezia Giuliában
2011-08-15Montmartre Fesztivál Bécsben
2011-08-05Elektronikus italkóstoló Spanyolországból
2011-07-25Állatbarát pihenőhelyek az olasz sztrádák mentén
2011-07-13Lengyel magyar, két jó barát koncert Varsóban
2011-07-10Copyrightot kaptak a toszkán ciprusfák
2011-07-07Annyira francia, annyira jó
2011-06-28Luxusétterem, frankománoknak, Moszkvában
2011-06-27Turistaadó Firenzében
2011-06-26Középkori faluból luxusszálloda Toszkánában
2011-06-21A legjobb moszkvai éttermek és borbárok
2011-05-31Zürich, ínyenceknek és édességimádóknak
2011-05-17Zenei intézményekhez vezet Róma legújabb hídja
2011-04-30Popfesztivál Bécsben
2011-03-17Egy salzburgi és egy bécsi a két legjobb osztrák étterem
2011-03-07Amore Colosseo
2011-03-05Grúzia visszavásárolja Sztálin kedvenc bormárkáját
2011-02-23Minden, ami Titanic
2011-02-21Velence is óriáskereket szeretne
2011-02-16Lezárják Fellini mólóját
2011-02-01Mozart, Haydn és Vivaldi dallamaira erjed a bécsi bor
2011-01-24Tokió a világ gasztronómiai fővárosa
2011-01-19Tizennégy új Michelin csillagot kaptak a brit és ír éttermek
2011-01-11Pompeji a turisták szemével
2011-01-09Lakáséttermek Olaszországban
2010-12-28Róma bevezeti a turistaadót
2010-12-12Szilveszteri ösvény Bécsben
2010-11-27Világörökség lett a francia konyha
2010-11-04Lisztomania 2011
2010-11-02A kávé már Rómában is egy euró
2010-10-19Belépőjegy kell Velencébe
2010-10-13Megnyílt Milánó első ökoszállodája

 
Akciós repülőjegyek
A légitársaságok által meghirdetett és a keresőben elérhető repülőjegy akciók:
Turkish Airlines repülőjegy akciók
Qatar repülőjegy akciók
Swiss repülőjegy akciók
Air France repülőjegy akciók
Lufthansa repülőjegy akciók
Wizz Air repülőjegy akciók
Akciós Repülőjegyek

Az alábbi linken elérheő repülőjegy ár táblázat segítségével megnézheti, hogy az elmúlt időszak statisztikái alapján egy-egy célpont felé mikor és mennyiért tudtak az utasok repülőjegyet vásárolni, illetve egy adott keret mellett milyen célpontokat érdemes keresni:
Repülőjegy árak




Gyors linkek:

Nyitólap
Ügyfél kapcsolat
Ismertetők
Akciós repülőjegy ajánlatok
Regisztráció
Gyakran ismételt kérdések
Világtérkép
Szolgáltatások:

Repülőjegy
Szállás kereső
Üdülési csomag ajánlatok
Repülőjegy árak
Online utas biztosítás
Autó bérlés
Online Reptéri check-in
Turisztikai hírek
Partnerek, partner oldalak:

utazasklub.hu
repulojegy.travel
1repulojegy.com

Partner link gyüjtő oldalunk
Letöltések, kapcsolat:

Rólunk
Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF)
Aktuális Díjszabályzat
Nyilatkozat céges számla esetére
IATA Légifuvarozási Szabályok

Top úticélok:

Bulgária



© Hungarian TravelTech Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. -
Telefonszám: +36 1 789 1343

Székhely:
HU 3300 Eger Tompa Mihály u 5.

Cégjegyzékszám: 10-09-031759
Adószám: 14543928-2-10
Bankszámla: OTP BANK Nyrt 11711010-20000497
MKEH engedélyszám: U-001073