2011-07-23
Míg számos neves dél-csehországi műemlék látogatottsága már néhány éve stagnál, a temelíni atomerőműé folyamatosan emelkedik.
A vitatott atomerőmű, amelynek üzembe helyezése és működése ellen több osztrák és cseh környezetvédelmi szervezet is éveken keresztül erőteljesen tiltakozott, manapság egyre vonzóbb idegenforgalmi látványossággá válik.
Az erőművet nyolc éve, 2003-ban helyezték üzembe, s látogatásától az sem riasztja el az embereket, hogy a környezetvédők szerint az atomerőmű nem biztonságos. Ugyanakkor a szakértők azt állítják, hogy semmi ok sincs aggodalomra: szerintük Európa egyik legbiztonságosabb atomerőművéről van szó.
'Ma ez az atomerőmű ugyanolyan vonzó idegenforgalmi látványosság, mint a világhírű dél-csehországi kulturális emlékek. Látogatottsága nagyjából egy-egy vár, kastély látogatottságának felel meg' - mondta újságíróknak Pavla Konopová, a regionális idegenforgalmi hivatal igazgatója. A látogatók száma tavaly meghaladta a 30 ezret.
Tekintettel a növekvő érdeklődésre az atomerőmű tulajdonosa, a Cseh Elektromos Művek (CEZ) már néhány éve saját standot működtet a Regiontur nemzetközi idegenforgalmi kiállításon Brünnben.
'Nem tudom, helyénvaló-e, ha a temelíni atomerőművet már idegenforgalmi látványosságnak minősítem. Minden bizonnyal azonban egyedi műszaki érdekesség. A növekvő számú látogatót is elsősorban a műszaki és a biztonsági megoldások érdeklik' - nyilatkozta Marek Sviták, a temelíni erőmű szóvivője. Elmondása szerint az atomerőmű iránt elsősorban a diákok érdeklődnek, akik a látogatók nagyjából felét teszik ki, a vendégek 25-30 százaléka Ausztriából érkezik.
Csehországban az utóbbi években néhány más nagy ipari konszern is üzemei látogatására invitálja az érdeklődőket. Nagy az érdeklődés például a vítkovicei vasmű vagy az ugyancsak észak-morvaországban lévő bányaipari múzeum iránt, amely még működő tárnák meglátogatását teszi lehetővé az érdeklődőknek.
A műszaki emlékek iránti érdeklődés növekedésére Prága is reagált, és folyamatosan látogathatóvá teszi a város alatt elterülő technikai berendezéseket, vízműveket, csőpostát és más, közérdeklődésre számot tartó objektumokat, helyeket.
forrás:
Turizmus Panoráma Bulletin