2011-11-02
Október végén újra megnyílt Moszkva emblematikus épülete, a Bolsoj színház. A méltán világhírű Moszkvai Nagyszínház 1821 és 1825 között épült, több ízben is a tűz martaléka lett de mindig megújult és napjainkban a világ egyik legimpozánsabb épülete és művészeti intézményeként tartják számon. A Bolsojt régóta esedékes teljes felújítása miatt a 2005. júliusában bezárták és megkezdődött a rekonstrukció.
A teátrum az eredeti tervek szerint a 700 millió dolláros újjáépítés után (tágasabb, földalatti öltözők kialakítása, színpadtechnika korszerűsítése, valamint a moszkvai metró 1930-as építése közben károkat szenvedett akusztika javítása) 2009 végén fogadta volna ismét a közönséget. A színházépület átadásának határidejét azonban többször is módosították, s az eredetileg tervezett megnyitás helyett, két év késéssel, a múlt hét végén, vagyis október 28-án nyitották meg. A gálakoncerten az orosz klasszikusok művei neves hazai és külföldi művészek előadásában elevenedtek meg.
A grandiózus, hat évig tartó beruházás adatai: a hatalmas épület 70 ezer négyzetmétere végül 21 milliárd rubeles (kb. 150,5 milliárd forintos) összköltséggel újult meg. A végső munkálatokban 3600 restaurátor, építész, szakember vett részt. A rekonstrukció során a Bolsoj területe 70 ezer négyzetméterrel nagyobbodott meg. A színházbelső falainak és az erkélyeket borító ornamentika megújítására 400 kilogramm aranyfestéket használtak fel, s a híres épület ma II. Miklós cár korát idézi ragyogó szépségével.
forrás:
Turizmus Panoráma Bulletin