Hétfőtől elektromosautó-kölcsönző rendszer Párizsban


2011-12-04

A nagyközönség is igénybe veheti hétfőtől Párizsban az első elektromosautó-kölcsönző rendszert, az Autolibet, amelyet a fővárosi önkormányzat a négy éve nagy sikerrel működő bérbicikli-hálózat mintájára hozott létre.

A kéthónapos próbaüzem után a villanyautók közül 250 darab kezdi meg működését a francia fővárosban és 45 környező településen. A környezetbarát szolgáltatás lényege, hogy a felhasználó a számára legközelebbi Autolib-ponton kiváltja a gépkocsit, s azt használat után egy másik kölcsönzőhelyen adhatja le.

Egyelőre egy ponton csak egy villanyautó áll rendelkezésre, de számuk fokozatosan bővül, s az Autolib-flotta 2012 májusára összesen 1200 kölcsönzőhelyen háromezer miniautóból fog állni.

Bérautórendszer már létezik a világ több nagyvárosában, a francia újítás azonban a villanyautók teljesítményében rejlik: a kisautók konkurenseinél ötször nagyobb teljesítményű, lítium-fém-polimer alapú akkumulátorainak feltöltéséhez alig négy óra szükséges. A kékmetál színű, négyüléses, háromajtós, GPS-szel felszerelt Bluecar egyszerre 250 kilométeres távot képes megtenni, végsebessége óránként 130 kilométer.

Az ötletgazda Bertrand Delanoe párizsi polgármester szerint a közlekedési 'forradalom' minőségi változást hoz majd a párizsiak életében. A városvezetés arra szeretné ösztönözni a helyieket, hogy a városon belül egy-egy kisebb útra lehetőleg ne használják saját gépkocsijukat, hanem inkább az önkormányzat által biztosított olcsó és környezetbarát kisautókat vegyék igénybe. A párizsi vezetés célja elsősorban a városi közlekedés tehermentesítése és az autózás kényelmének biztosítása azoknak, akik szívesebben járnak gépkocsival. Egyrészt a gépkocsival rendelkező párizsiakra (a lakosság 42 százaléka), valamint főként azokra a jogosítvánnyal rendelkező fiatalokra számítanak, akik még nem szánták el magukat az autóvásárlásra. De a turistáknak is természetesen rendelkezésre áll az olcsó városi autózás.

Az Autolib árszabási rendszere a bérbiciklik mintájára egyértelműen a rövid idejű, egy óránál rövidebb utazásokat ösztönzi. Egynapos kölcsönzésre is van lehetőség, de nem ennek az elterjedése a városvezetés célja. 'Kiváló közlekedési lehetőség a rokonokat hazavinni a pályaudvarról vagy a repülőtérről. Odafele az ember kimehet valamelyik tömegközlekedési járművel, hazafele pedig villanyautón viszi a családot - hangsúlyozta  Annick Lepetit, a projektért felelős önkormányzati képviselő.

Az interneten vagy az állomásokon jogosítvánnyal, személyi igazolvánnyal és a kaucióhoz szükséges bankkártyával megváltható éves (144 euró) bérlettel rendelkezőknek az első félóra használatáért 5, a másodikért pedig 4 eurót kell fizetni. Aki heti (15 euró) vagy napi (10 euró) jegyet vásárol, annak az első félóra használata 7, a második pedig 6 euróba kerül. A hétfői hivatalos indulás előtt már hatszázan váltottak éves bérletet, a városvezetés azonban legalább 80 ezer előfizetőre számít. A bérbicikliket negyedmillió párizsi használja rendszeresen.

A Bluecar megvalósításának közel másfél milliárd eurós beruházását a francia Bolloré cég finanszírozta, amely a Ferrarik és Maseratik megálmodójaként ismert Pininfarina olasz autótervező-céggel közösen hozta létre az új elektromos miniautókat. A párizsi önkormányzat 35 millió euróval járult hozzá a beruházáshoz.

A teljesen önkiszolgáló, közel 20 ezer kerékpárral rendelkező bérbicikli-hálózattal ellentétben a villanyautók kölcsönzését a Bolloré 1500 munkatársa segíti a kölcsönzőhelyeken. Ők végzik az autók karbantartását is. Ennek éves költségét 100 millió euróra becsüli a cég, amely azt reméli, hogy a hálózat hét év alatt válhat rentábilissá.

A mágneses kártyával nyitható villanyautók elindításához, illetve bármilyen technikai kérdés vagy baleset esetén a sofőr egy gomb megnyomásával kapcsolatba léphet a 24 órában működő technikai központtal. A villanyautó lerobbanása esetén ingyen taxi érkezik az utasokért. A Ile-de-France régió - amelyhez a francia főváros és a környékbeli települések tartoznak - határait azonban tilos a Bluecarokkal átlépni. Ha az mégis előfordulna, az autó mozgását a GPS-rendszeren keresztül érzékelő központ azonnal visszafordulásra szólítja fel a sofőrt. A villanyautók igénybevétele előtt a felhasználó lefoglalhat egy kölcsönzőhelyet az érkezés közelében. Amennyiben nincs hely azon a környéken, akkor a GPS segítségével a központ megkeresi a legközelebbi üres helyet a parkoláshoz és odairányítja a sofőrt.


forrás: Turizmus Panoráma Bulletin


Kapcsolódó cikkek:

2013-02-20Fapados szuperexpresszt indít a francia vasúttársaság
2012-09-12Sixt-alkalmazás már Android okostelefonokra is
2012-08-27Az Eiffel-torony a legértékesebb műemlék
2012-08-16Kampányt indítanak a gorombaság ellen
2012-06-25Párizs-London kerékpárutat adtak át
2012-05-31A Sixt QR-kóddal gyorsítja az autókölcsönzést
2012-04-0120 éves a párizsi Disneyland
2011-11-20A párizsi Roissy a világ legutáltabb repülőtere
2011-11-08Air France járat Wuhanba
2011-10-10Megújult a párizsi Orsay Múzeum
2011-09-29Az Air France útnakindítja Marseille-i kereskedelmi offenzíváját
2011-09-22A gasztronómia ünnepe először Franciaországban
2011-08-24Elektromos Smart autók a Sixtnél Csehországban
2011-08-21A Sixt bővíti szolgáltatásait Szerbiában
2011-07-07Haszonjármű kölcsönzéssel bővített az Avis
2011-06-23Hat új város a Czech Airlines hálózatában
2011-06-22A KLM bioüzemannyaggal működő járatokat indít Amszterdam és Párizs között
2011-05-03A Sixt új kirendeltséget nyit Uruguayban
2011-03-28A Sixt szolgáltatásai már a SkyCourton is elérhetők
2011-01-12Kikezdhetetlen az Eiffel-torony
2010-11-19Shangri-La Hotel nyit Párizsban
2010-10-11Határozatlan idejű közlekedési sztrájk Franciaországban
2010-10-08A380-al repüli Montreált az Air France
2010-09-30Party busz Párizsban
2010-09-29Online belépő az Eiffel-toronyba
2010-09-14Terjeszkedik az Euro Disney

 
Akciós repülőjegyek
A légitársaságok által meghirdetett és a keresőben elérhető repülőjegy akciók:
Turkish Airlines repülőjegy akciók
Qatar repülőjegy akciók
Swiss repülőjegy akciók
Air France repülőjegy akciók
Lufthansa repülőjegy akciók
Wizz Air repülőjegy akciók
Akciós Repülőjegyek

Az alábbi linken elérheő repülőjegy ár táblázat segítségével megnézheti, hogy az elmúlt időszak statisztikái alapján egy-egy célpont felé mikor és mennyiért tudtak az utasok repülőjegyet vásárolni, illetve egy adott keret mellett milyen célpontokat érdemes keresni:
Repülőjegy árak




Gyors linkek:

Nyitólap
Ügyfél kapcsolat
Ismertetők
Akciós repülőjegy ajánlatok
Regisztráció
Gyakran ismételt kérdések
Világtérkép
Szolgáltatások:

Repülőjegy
Szállás kereső
Üdülési csomag ajánlatok
Repülőjegy árak
Online utas biztosítás
Autó bérlés
Online Reptéri check-in
Turisztikai hírek
Partnerek, partner oldalak:

utazasklub.hu
repulojegy.travel
1repulojegy.com

Partner link gyüjtő oldalunk
Letöltések, kapcsolat:

Rólunk
Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF)
Aktuális Díjszabályzat
Nyilatkozat céges számla esetére
IATA Légifuvarozási Szabályok

Top úticélok:

Bulgária



© Hungarian TravelTech Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. -
Telefonszám: +36 1 789 1343

Székhely:
HU 3300 Eger Tompa Mihály u 5.

Cégjegyzékszám: 10-09-031759
Adószám: 14543928-2-10
Bankszámla: OTP BANK Nyrt 11711010-20000497
MKEH engedélyszám: U-001073