2011-07-21
Hivatalosan is megerősítette az ANA és az AirAsia, hogy 2012 augusztusától indítják útjára közös fapados légitársaságukat AirAsia Japan néven. A hivatalos közlemény szerint az ANA jó ideje kereste már a lehetőséget egy fapados légitársaság beindítására, hosszas elemzések után pedig arra jutott, a leghatékonyabb módja ennek egy már létezővel partneri kapcsolatra lépni.
A másik oldalon pedig az AirAsia egy erős japán piaci jelenléttel rendelkező stratégiai partnerre tett szert, a megegyezés pedig nem is lehetne időszerűbb: A bázisul választott tokiói Narita reptér ugyanis a közeljövőben kapacitásnövelést, új terminálja révén számos fapadost és hagyományos légitársaságot tervez odavonzani.
A helyzet egyedüli pikantériája, hogy az ANA már korábban bejelentette saját fapados leányvállalatának elindítását Peach Aviation néven, jövő márciustól. Kérdéses, milyen mértékben fogja majd befolyásolni ennek működését az AirAsia Japan, az mindenesetre már most kiderült, hogy a megállapodás értelmében a Peach nem létesít bázist a Naritán.
forrás:
Turizmus Panoráma Bulletin