2010-11-13
A sajtó képviselőinek is bemutatták az Accor Csoport második szlovákiai hoteljét, az október elseje óta üzemelő Mercure Hotel Bratislava Centrum szállodát. A hivatalos nyitó tájékoztató Antoine Guego, az Accor Magyarországért és Szlovákiáért felelős vezérigazgatója, Ladislav Olcsvary, a szálloda igazgatója, valamint a Pozsonyi Hotelszövetség részéről Igor Kuhn részvételével zajlott. Mint megtudtuk, a szálloda kialakításáaban elsősorban a helyi hangulattal való harmónia, a stílus és az egyediség szempontjai domináltak.

Ennek megfelelően 175 egyedi, pop-art stílusban berendezett queen size, illetve twin szoba várja a vendégeket, emellett pedig 46 privilage szoba, valamint 11 junior lakosztály áll az magasabb elvárásokkal érkezők rendelkezésére. Bár a szállodát nem kizárólag az átutazóban lévő üzletembereknek ajánlják, hanem a pihenni vágyó családosokat is szívesen látják, modern stílusában, a szolgáltatások kialakításában azért valamelyest jobban érződik az business-fókusz.
Wellness részlegről például nem beszélhetünk, de az aktív mozgást igénylők rendelkezésére áll a hatodik emeleten berendezett, korszerű fitneszterem. A 24 órán keresztül nyitva tartó Privilege Bar, illetve a hozzá kapcsolódó Privilege Lounge tökéletes színhelyei az üzleti találkozóknak, emellett pedig hét konferenciaterem (a legnagyobb 120 férőhellyel) szolgálja ki a nagyobb lélegzetvételű rendezvényeket. A szálloda igazgatója, Ladislav Olcsvary elmondása szerint személyesen is részt vett a személyzet kiválogatásában annak érdekében, hogy kizárólag olyan emberekkel találkozzanak a vendégek, akik képesek feléjük közvetíteni a Mercure által képviselt értékeket, és valóban: a kiszolgálás kifogástalan, az alkalmazottak előzékenysége leírhatatlan.
Antoine Guego hangsúlyozta, hogy nem is lehetett volna jobban bevezetni a Mercure brandet Szlovákiában, a szálloda kiváló kiindulópont a további terjeszkedéshez. Nem csupán küllemében modern, de eleget tesz a brand által előírt szigorú minőségi és környezetvédelmi előírásoknak is.
forrás:
Turizmus Panoráma Bulletin