Utazásklub.hu repülőjegy szállás utazás online

Kész a SkyCourt

Világtérkép - térképes kereső
utazasklub.hu menü háttér
 
  Repülőjegy | Szállás | Ismertetők | Biztosítások | GYIK | Rólunk
Utazás egyéni igények szerint
------ sörköz ------
spacer spacer spacer spacer

Kész a SkyCourt


2011-02-15

A SkyCourt kivitelezésével megbízott szegedi KÉSZ Zrt. átadta a Budapest Airportnak a SkyCourt, Égi Udvar épületét. Az erről szóló megállapodást ünnepélyes keretek között, kedd délután három órakor írta alá Szalados László a KÉSZ, és Jost Lammers, a repülőteret üzemeltető cég vezérigazgatója. A következő hetekben az utascsarnok bérlői végzik el az utolsó simításokat, majd március végén az utazóközönség is birtokba veheti a budapesti repülőtér 2-es terminálépületét.

A SkyCourt rendszereit tavaly december óta tesztelik folyamatosan és intenzíven a szakemberek, hogy semmilyen hiba ne fordulhasson elő a valós működés közben. A hosszú birtokbavételi folyamat pedig január 14-én indult, amikor a kivitelező az első néhány helyiség kulcsát átadta a Budapest Airport képviselőinek. A kivitelezés nagyságrendjét jól szemlélteti, hogy az előzetes számításoknak megfelelően maga a SkyCourt 70 millió euróba, a kapcsolódó munkálatokkal együtt a teljes beruházás pedig 102 millió euróba, azaz hozzávetőleg 28 milliárd forintba került.

Az épület kívülről már a nyáron elnyerte szinte végleges, a terveknek megfelelő formáját, azóta a belső munkálatoké volt a főszerep. A kivitelező irányítása alatt mintegy ezer ember dolgozott folyamatosan, három műszakban, hogy időben átadhassák a bérlőknek az üzleteket és a kiszolgáló helyiségeket. A SkyCourt halljában már régóta a végleges burkolaton sétálhatunk, helyükre kerültek a mozgólépcsők és a liftek, elkészültek az utastájékoztató berendezések, valamint működőképes a terminál csomagosztályozó rendszere is.

A Budapest Airport kereskedelmi partnerei fokozatosan veszik át a helyiségeket a kivitelezőtől és már dolgoznak is a belső kialakításon. A SkyCourt ünnepélyes megnyitóját 2011. március 18-án rendezi a Budapest Airport, ezt követően 19-én és 20-án a nagyközönség is felkeresheti az új terminált, majd 2011. március 27-én 0 órától az utasok vehetik birtokukba az épületet.


forrás: Turizmus Panoráma Bulletin


Kapcsolódó cikkek:

2012-05-11Május végétől valamennyi légitársaság a 2-es terminálról közlekedik
2012-03-19Ideiglenesen bezár a Liszt Ferenc Repülőtér 1-es terminálja
2011-12-08Karácsonyi csillogás a budapesti repülőtéren
2011-09-29Repülőtéri meglepetés a Turizmus Világnapján
2011-09-06Visszahelyezték a terminál elé a rendelt taxik beszállópontját a Liszt Ferenc repülőtéren
2011-08-02Titkos felmérésen tarolt a Budapest Airport
2011-07-22Új felirat a reptéri tornyon
2011-05-31Malév-bejelentkezés június 1-jétől kizárólag a 2B-n
2011-05-11Figyelmeztető sztrájk lesz csütörtökön Ferihegyen
2011-05-08Új utak és parkolók a 2-es terminálon
2011-03-28A Sixt szolgáltatásai már a SkyCourton is elérhetők
2011-03-23Folytatódó fellendülés februárban Ferihegyen
2011-03-21Gyér a forgalom Ferihegyen a tervezett sztrájk idején
2011-03-17Új Malév business-váró a SkyCourt-ban
2011-03-16Liszt Ferenc nevét kapja a ferihegyi repülőtér
2011-03-06Nőtt a Weekendbus forgalma
2011-03-05Menetrendi buszjáratokat indít vidéki utasainak a Malév
2011-03-03Ferihegy az európai emissziós elitklubban
2011-02-28Az interneten már látogatható a SkyCourt
2011-02-15Összefogás Ferihegy környezetéért
2011-02-10Rangos építészeti elismerést kapott a SkyCourt
2011-02-10Ferihegy továbbra is biztonságos repülőtér
2011-02-08Forgalmirend-változás Ferihegy 1-en
2011-02-07Ferihegyre látogattak az uniós közlekedési miniszterek
2011-01-19Fokozott rendőrségi ellenőrzés Ferihegyen
2011-01-17Megérkezett a Qatar Airways
2011-01-13Bababarát Budapest Airport
2011-01-06Újabb belvárosi buszjárat Ferihegyről
2011-01-05Átadták az új reptéri várót
2011-01-04Poggyászkocsik nélkül Ferihegy 1
2011-01-02Hétfőtől közlekedik a Centrumbusz Ferihegy és a belváros között
2010-12-16Hazai- és világmárkák parádéja Ferihegyen
2010-12-08Új Malév business váró épül a SkyCourt-ban
2010-12-08Ismét belvárosi buszjárat Ferihegyről
2010-12-02Olcsóbb szolgáltatást ígér Ferihegyen a Főtaxi
2010-12-02Havazás Európában, járattörlések Ferihegyen
2010-11-24Duty free mindenkinek jövő tavasztól Ferihegyen
2010-11-24A Főtaxi a repülőtér hivatalos szállítója
2010-11-13Visszakapta a biztonságos státuszt Ferihegy
2010-11-04A KLM újraindította budapesti járatát
2010-11-02Új járatok Ferihegyen a téli menetendben
2010-11-01Öt év szünet után ismét saját budapesti járatot indít a KLM
2010-10-18A Malév már a nyarat tervezi
2010-10-13Járatsűrítések a Malév téli menetrendjében
2010-10-12Négy céget hívtak a ferihegyi taxitenderre
2010-10-06Budapesten az American Airlines
2010-10-06A Budapest Airport a Wizz Air új otthona
2010-09-29Ferihegy forgalmára is hatottak az európai sztrájkok
2010-09-28Ferihegyen nem lesznek testszkennerek
2010-09-22A SkyCourt lesz a megoldás a ferihegyi torlódásokra
2010-08-31Korrigált a Budapest Airport
2010-07-295 új járat Ferihegyen
2010-06-28Két órával indulás előtt tanácsos kiérni Ferihegyre
2010-06-25Újraindítja budapesti járatát a KLM
Ügyfélcentrum
 
E-mail:
Jelszó:
Új regisztráció »
Elfelejtett jelszó »
 
 

Akciós repülőjegyek
 

A légitársaságok által meghirdetett és a keresőben elérhető repülőjegy akciók:
Qatar repülőjegy akciók
Swiss repülőjegy akciók
Lufthansa repülőjegy akciók
Wizz Air repülőjegy akciók
Akciós Repülőjegyek

 
 

Repülőjegy ajánlatok
   
 




© Hungarian TravelTech Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. -
Telefonszám: +36 1 789 1343

Székhely:
HU 3300 Eger Tompa Mihály u 5.

Cégjegyzékszám: 10-09-031759
Adószám: 14543928-2-10
Bankszámla: OTP BANK Nyrt 11711010-20000497
MKEH engedélyszám: U-001073


Ügyfél kapcsolat Törzsutas Program Regisztráció Ismertetők Repülőjegy Repülőjegy árak Szállás kereső
Törzsutas.hu Repulojegy-szallas.hu Világtérkép Online biztosítás Online Reptéri check-in repulojegy.travel 1repülőjegy.com