Környezetbarát temető Bécsben


2010-11-01

Nemcsak idegenforgalmi nevezetesség, a művészet és a történelem panteonja lehet egy temető, hanem környezetbarát pihenőhely is. Erre példa, hogy a közelmúltban környezetbaráttá alakították az egyik bécsi temetőt, amely így már nemcsak a halottak végső nyughelye, hanem ritka és védett fajok menedéke is.

Az osztrák főváros 18. kerületében található neustift-i temetőben hét olyan területet alakítottak ki, ahol zavartalan menedékre lelhetnek az olyan ritka vagy veszélyeztetett fajok mint a foltos szalamandra, a kék cinege, a vörösbegy, az erdei béka vagy a lepkék és pillangók népes családja.

Az énekesmadaraknak költőodúkat helyeztek el szerte a fákon, a denevérek előtt pedig megnyitották a kápolna padlását. A temetői kertészet közelében található tavacskát megnagyobbították, és sziklákkal valamint falevélkupacokkal tették élhetőbbé az erdei békák, foltos szalamandrák és pettyes gőték számára.

A projekt célja, hogy a hüllők, madarak és rovarok számára élőhelyet kínáljanak a sűrűn beépített városban, a látogatóknak pedig igazi kirándulás legyen a temetőlátogatás. Mindenhol táblák jelzik, milyen változtatásokat tettek az egyes fajok érdekében, és temetővezetésre is be lehet jelentkezni.

A különlegesen átalakított temető egy bécsi természetvédelmi szervezet, a Netzwerk Natur, valamint a város temetkezési vállalatának együttműködésével jött létre.


forrás: Turizmus Panoráma Bulletin


Kapcsolódó cikkek:

2013-04-22Nagyszabású ázsiai kiállítás a bécsi Világmúzeumban
2013-03-27Újfajta bolhapiacok Bécsben
2013-03-04Újra megnyílt a Habsburgok kincseskamrája Bécsben
2013-01-30Alvószalon nyílik Bécsben
2013-01-24A piramisok árnyékában, Bécsben
2012-12-232013 a kerékpározás éve Bécsben
2012-08-24Zenés éjszakai túra a Gürtelen
2012-07-20Bécs a 21. század városát építi
2012-06-06Átadták a bécsi repülőtér új terminálját
2012-05-10Biciklihajtású tévé egy brit motelben
2012-05-03Vasúton a bécsi reptérre
2012-04-26Kerékpár Ház Bécsben
2011-11-29Késve nyit az osztrák sípályák egy része
2011-11-22Kedvezménnyel látogathatók egyes múzeumok Bécsben
2011-11-20Téli stájer rendezvények
2011-10-16Beszélő bankautomaták Bécsben
2011-10-13Bécs taxinyomozókat vet be
2011-10-02Tovább fejlesztik a kerékpáros közlekedést Bécsben
2011-10-02Jégből épített igluk Brixentalban
2011-09-10A hétvégén nyitott újra a bécsi MUMOK
2011-09-04Lépcsőfutó verseny Bécsben
2011-08-24Elektromos Smart autók a Sixtnél Csehországban
2011-08-15Montmartre Fesztivál Bécsben
2011-07-14Szemétlerakó túrák Bécsben
2011-06-29Egy jeggyel három múzeum Bécsben
2011-06-26Osztott autóhasználat Bécsben
2011-06-22Megújult múzeummal várja a látogatókat Európa második legrégebbi porcelánmanufaktúrája
2011-06-19Irodalmi fesztivál Esterházyval és Déssel Bécsben
2011-06-16Zenélő égbolt a MuseumsQuartier fölött
2011-06-07Ingyenes belépéssel ünnepel a bécsi Freud Múzeum
2011-06-02Színházbusz járja Bécs utcáit
2011-05-18Felújítják a tízéves születésnapját ünneplő bécsi MQ-t
2011-04-30Popfesztivál Bécsben
2011-04-26Bérelhető grillezőhelyek Bécsben
2011-04-16Megnyílt a bécsi Madame Tussaud panoptikuma
2011-04-05Bécs már 2012-re készül
2011-03-23Nyári frissesség Felső-Stájerországban
2011-03-22Izgalmas nyár ígérkezik Stájerországban
2011-03-17Egy salzburgi és egy bécsi a két legjobb osztrák étterem
2011-03-02Szecessziós ékszerkiállítás
2011-02-22Április végéig látható Bécsben az inka kiállítás
2011-02-10Madame Tussauds Múzeum nyílik Bécsben
2011-02-06Muzikális méz a bécsi Operabálon
2011-02-01Mozart, Haydn és Vivaldi dallamaira erjed a bécsi bor
2011-01-23Bécs a szinglik fellegvára
2011-01-19Megújul a Hotel Sacher Bécsben
2011-01-17Továbbra is Schönbrunn a leglátogatottabb bécsi turistalátványosság
2011-01-13Ármentes prágai kávéház
2011-01-12Indul a Jégálom Bécsben
2011-01-03Nyáron zárva a MUMOK
2010-12-29Árverés fölös karácsonyi ajándékokból
2010-12-16On-line Sissi múzeum
2010-12-15Karácsonyi hajrá Bécsben
2010-12-12Szilveszteri ösvény Bécsben
2010-12-01Téli örömök Alsó-Ausztriában
2010-11-19Erősödő teakultúra Bécsben
2010-11-17Harry Potter sírja zarándokhellyé vált Izraelben
2010-11-11Negyedszázados a bécsi adventi vásár
2010-11-08Adventi vásárok és téli élményötletek Stájerországban
2010-11-08Kirakatnéző sáv az Oxford Street járdáin
2010-11-04Megújul Loipersdorf termálfürdője
2010-11-04Lisztomania 2011
2010-11-04Különleges élmények a Gyapjúvilágban
2010-11-02Karácsonyi vásárok a régióban
2010-11-02Megnyílt Csehország első zöld hotele
2010-11-01Ferrari-élménypark a sivatagban
2010-10-15Közösségi autókölcsönzés
2010-09-29Online belépő az Eiffel-toronyba
2010-09-28Síelés egyetlen síbérlettel Innsbruck környékén
2010-09-27Last-minute színházjegyek Bécsben
2010-09-27Szakrális turizmus Ausztria és Magyarország között
2010-09-15Befellegzett a simlis prágai taxisoknak
2010-09-13Krimihotel nyílt Németországban

 
Akciós repülőjegyek
A légitársaságok által meghirdetett és a keresőben elérhető repülőjegy akciók:
Turkish Airlines repülőjegy akciók
Qatar repülőjegy akciók
Swiss repülőjegy akciók
Air France repülőjegy akciók
Lufthansa repülőjegy akciók
Wizz Air repülőjegy akciók
Akciós Repülőjegyek

Az alábbi linken elérheő repülőjegy ár táblázat segítségével megnézheti, hogy az elmúlt időszak statisztikái alapján egy-egy célpont felé mikor és mennyiért tudtak az utasok repülőjegyet vásárolni, illetve egy adott keret mellett milyen célpontokat érdemes keresni:
Repülőjegy árak




Gyors linkek: Ügyfél kapcsolat Ismertetők Repülőjegy Szállás kereső Repülőjegy árak Online utas biztosítás Világtérkép Online Reptéri check-in
Partner oldalak: utazasklub.hu | repulojegy.travel | 1repulojegy.com | partner link gyüjtő oldalunk

© Hungarian TravelTech Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. -
Telefonszám: +36 1 789 1343

Székhely:
HU 3300 Eger Tompa Mihály u 5.

Cégjegyzékszám: 10-09-031759
Adószám: 14543928-2-10
Bankszámla: OTP BANK Nyrt 11711010-20000497
MKEH engedélyszám: U-001073