2010-10-06
Költségkímélőbb árak, szélesebb választék, gördülékenyebb csatlakozások a transzatlanti útvonalakon – röviden így foglalható össze a British Airways, az American Airlines valamint az Iberia közös londoni sajtótájékoztatójának üzenete, melyben az uniós és az amerikai versenyjogi hivatalok július 14-i döntése által lehetővé tett hálózatfejlesztési terveket ismertették a légitársaságok vezetői.
A hivatalossá vált háromoldalú együttműködésnek köszönhetően az említett légitársaságokat is tagjai közt tudó oneworld légiszövetség nagyságrendekkel hatékonyabban veheti fel a versenyt az Európa és Észak-Amerika közti útvonalakon a többi globális szövetséggel. A sajtótájékoztató keretében négy új járatot jelentettek be, az American Airlines New York JFK és Budapest, valamint Chicago és Helsinki között, a British Airways a londoni Heathrow és San Diego közt, míg az Iberia Madrid és Los Angeles között üzemeltet járatokat.
Mindezeken túlmenően a három légitársaság számos egyéb útvonalra is kiterjeszti code-share megállapodását, jelentősen megnövelve ezzel a hálózaton belül elérhető célállomások számát.
Az utas számára azonban nemcsak a 105 ország több mint 400 desztinációjának ésszerűbb elérésével kecsegtet az együttműködés, a tervek között szerepel a menetrendek minél változatosabb lehetőségeket biztosító összehangolása is. A fejlesztési elképzelések között található öt nagyobb bázison (New York JFK, London Heathrow, Madrid, Chicago és Miami) külön, a transzfer egyszerűbbé, kényelmesebbé tévő személyzetek létrehozása, az online check in és beszállókártya nyomtatási lehetőség, a mindhárom légitársaság weboldalán megtalálható online járatinformációk, a kiemelt hűségpont-szerzési lehetőségek, valamint az egységesített számlamenedzsment a vállalati ügyfelek számára.
forrás:
Turizmus Panoráma Bulletin