| Kezdőlap | Repülőjegy | Szolgáltatások | Hírek | Ismertetők | Blogok | Kapcsolat |
2011-01-17 Január 17-én, pntosan 14.33 perckor ért betont Ferihegyen a Qatar Airways első budapesti járata. Az Airbus A 320 típusú repülőgép egy bukaresti közbülső megállást követően érkezett a magyar fővárosba és egyelőre heti négy alkalommal kínál közvetlen légi összeköttetést Budapest és Doha között. Óriási érdeklődés várta a Ferihegyi repülőtéren a Qatar Airways első járatát, amellyel közvetlen légi összeköttetés alakul ki a Perzsa-öböl térsége és Budapest valamint Közép-Kelet Európa között. Az első járaton, amely nem sokkal 14.30 után érte földet a ferihegyi 13 R pályán, vagyis az egyes futópályán rajta volt Akbar Al Baker, a Qatar Airways vezérigazgatója. A betonon Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója, Márton Attila légügyi kormánybiztos és Gergely Máté, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium légi- és vízi közlekedési főosztályvezetője köszöntötte a katari gépből kilépő vendégeket. Az Aeroplex javítóhangárjában berendezett fogadóteremben köszöntötték a Qatar Airways első járatával érkező kollégákat. Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója egyebek mellett azt hangsúlyozta: 'Örömmel köszöntjük Budapesten a Qatar Airways Dohából érkező első menetrendszerű járatát. Ez az esemény újabb jelentős lépés repülőterünk életében, mert egy rendkívül fontos térséget, a Perzsa-öböl régióját köti össze közvetlenül Budapesttel. A Qatar Airways menetrendszerű járata mind az üzleti utazók, mind a turisták számára számtalan csatlakozási lehetőséget biztosít: Doha érintésével nem csupán a Közel-Kelet más célállomásai felé, hanem akár Délkelet-Ázsia vagy Ausztrália irányába is továbbutazhatnak. A Qatar Airways budapesti járatindítása pedig a Perzsa-öböl térségének utazói számára kínál izgalmas turisztikai célpontot Közép-Európában.' Válaszában Akbar Al Baker, a Qatar Airways vezérigazgatója emlékeztetett rá, hogy Doha érintésével a Budapestről induló utazók öt-hat órával rövidebb úton érhetnek el akár Délkelet-Ázsiába, akár Ausztráliába. Al Baker megjegyezte, hogy az első bíztató foglalási adatok láttán nem zárja ki, hogy a Qatar Airways rövidesen napi rendszerességgel járjon Budapestre, sőt a közeljövőben elképzelhetőnek nevezte, hogy Budapestet közbülső, közép-európai leszállási pontként használják a Qatar hosszútávú, interkontinentális gépei. A Qatar Airways küldöttségét népes újságíró csapat is elkísérte Budapestre. Őket a Magyar Turizmus Rt. szakemberei látják vendégül és bemutatják nekik a magyar főváros különleges idegenforgalmi nevezetességeit. A képen Jost Lammers (balra) a Budapest Airport vezérigazgatója kézzel festett herendi vázát ajándékoz Akbar Al Baker-nek, a Qatar Airways vezérigazgtójának. forrás: Turizmus Panoráma Bulletin |
Akciós repülőjegyek
|
||||
| Gyors linkek: | Ügyfél kapcsolat | Ismertetők | Repülőjegy | Szállás kereső | Repülőjegy árak | Online utas biztosítás | Világtérkép | Online Reptéri check-in |
| Partner oldalak: utazasklub.hu | repulojegy.travel | 1repulojegy.com | partner link gyüjtő oldalunk | ||||||||
© Hungarian TravelTech Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. - utazasklub.hu
|
|||||||||
