Utazásklub.hu repülőjegy szállás utazás online

Nem marad el a Notting Hill karnevál

Világtérkép - térképes kereső
utazasklub.hu menü háttér
  Start | Repülőjegy | Szállás | Ismertetők | Biztosítások | GYIK | Rólunk
Utazás egyéni igények szerint
------ sörköz ------
spacer spacer spacer spacer

Nem marad el a Notting Hill karnevál


2011-08-18

A múlt heti zavargások ellenére idén is megrendezik Londonban a hagyományos Notting Hill karnevált, Európa egyik legnagyobb utcai fesztiválját augusztus végén.

A rendezvény szervezői - miután egyeztettek a rendőrséggel és a helyiekkel - csütörtökön bejelentették: az esemény a szokottnál korábban kezdődik és ér véget, hogy minden látogató biztonságban elhagyhassa a helyszínt. Christopher Boothman, a karnevált szervező cég igazgatója hangsúlyozta: nem látják szívesen a bajkeverőket és azokat, akik tönkre akarják tenni több ezer ember szórakozását.

Az augusztus 28-29-án megrendezendő fesztivál, amely az afro-karibi kultúrát hivatott bemutatni, minden évben több mint egymillió érdeklődőt vonz. A felvonulást a divatosnak számító Notting Hill városrészben tartják, az azonos című, Julia Roberts és Hugh Grant főszereplésével készült nagysikerű film helyszínén.

Habár korábban több alkalommal is bűncselekmények, lövöldözések, késelések és kábítószerügyletek árnyékolták be a rendezvényt, az elmúlt években sikerült jobbára békés körülmények között lebonyolítani.

A szervezők korábbi közleményükben kiemelték: a karnevál az egyik legjelentősebb kulturális esemény Londonban, és ha idén lemondanák, annak kedvezőtlen hatása lenne a főváros gazdaságára és hírnevére. A rendezvényt mindenesetre a szokottnál több rendőr biztosítja majd.

A Notting Hill karnevált először 1964-ben tartották meg, és azóta a világ egyik legnagyobb kulturális eseményévé nőtte ki magát, amely több tízmillió font bevételt hoz Londonnak. A felvonulást minden évben augusztus utolsó hétvégéjén szervezik meg, általában szombaton kezdődik és hétfőig tart, mivel a hónap utolsó hétfője munkaszüneti nap Nagy-Britanniában.


forrás: Turizmus Panoráma Bulletin


  Szórakozzon a londoni Notting Hill karneválon és utazzon a brit fővárosba! Használja repjegy keresőnket és találja meg a legjobb repülőjegy ajánlatot:
repülőjegy kereső Budapest London!

Kapcsolódó cikkek:

2012-05-10Biciklihajtású tévé egy brit motelben
2012-04-29Új úti cél Budapestről, Lyon az Air France járatával
2012-04-02Séta Dumbledore roxfordi irodájában
2012-03-26A Louvre őrzi vezető helyét a legnépszerűbb múzeumok sorában
2012-03-22Megnyílik a felújított Kensington-palota Londonban
2012-03-13A londoni olimpia miatt nem lesz látogatható a Buckingham Palota
2012-02-14A MÁV karneváli különjáratot indít Velencébe
2012-02-13Debrecen – London heti háromszor a Wizz Airrel
2012-01-12Karneváli szépségkirálynő-választás Nizzában
2011-11-20A párizsi Roissy a világ legutáltabb repülőtere
2011-08-25Startol a marosvásárhelyi Félsziget fesztivál
2011-08-15Montmartre Fesztivál Bécsben
2011-07-13Lengyel magyar, két jó barát koncert Varsóban
2011-07-10Függővasutat építenek a Temze fölött Londonban
2011-06-19Irodalmi fesztivál Esterházyval és Déssel Bécsben
2011-05-15Antwerpen új büszkesége a MAS
2011-05-08Burgenlandi fesztiválnyár
2011-03-18Túrák a Harry Potter kulisszák mögé
2011-03-06Harry Potter-túrák a londoni Warner stúdióban
2011-03-01Bulgari Hotel nyílik Londonban
2011-02-23Minden, ami Titanic
2011-02-04Maskarás tömeg Köln utcáin
2011-02-01Hologramszemélyzet a manchesteri repülőtéren
2011-01-23Brit szállodák talált tárgyai
2011-01-19Tizennégy új Michelin csillagot kaptak a brit és ír éttermek
2011-01-07Düsseldorf 2011-es ajánlatai
2010-12-22Műemlék lett a Beatles zebrája
2010-12-02Februárban kezdődik a Tate Britain felújítása
2010-11-09Nyolcszázmillió eurós bírság kartellező légitársaságoknak
2010-11-08Kirakatnéző sáv az Oxford Street járdáin
2010-11-08Uniós óriásbírság fenyeget légitársaságokat
2010-11-02Repülőjáratok Sármellékről brit, német és orosz városokba
2010-10-28Enyhíthetik a brit repülőtéri biztonsági előírásokat
2010-10-11Rekord forgalom szeptemberben Heathrow-n
2010-10-11Újra megnyílt a londoni Savoy
2010-10-06Afrika partjainál a Sixt
2010-10-04Sztrájk a londoni metrón
2010-09-30Rövidül a British Múzeum nyitva tartása
2010-08-13Sztrájk a BAA-nál
2010-06-29A Heathrow eperrel és tejszínnel fogadja az érkezőket
Ügyfélcentrum
 
E-mail:
Jelszó:
Új regisztráció »
Elfelejtett jelszó »
 
 

Akciós repülőjegyek
 

A légitársaságok által meghirdetett és a keresőben elérhető repülőjegy akciók:
Qatar repülőjegy akciók
Swiss repülőjegy akciók
Lufthansa repülőjegy akciók
Wizz Air repülőjegy akciók
Akciós Repülőjegyek

 
 

Repülőjegy ajánlatok
   
 




© Hungarian TravelTech Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. -
Telefonszám: +36 1 789 1343

Székhely:
HU 3300 Eger Tompa Mihály u 5.

Cégjegyzékszám: 10-09-031759
Adószám: 14543928-2-10
Bankszámla: OTP BANK Nyrt 11711010-20000497
MKEH engedélyszám: U-001073


Ügyfél kapcsolat Törzsutas Program Regisztráció Ismertetők Repülőjegy Repülőjegy árak Szállás kereső
Törzsutas.hu Repulojegy-szallas.hu Világtérkép Online biztosítás Online Reptéri check-in repulojegy.travel 1repülőjegy.com