2011-02-10
Még meg sem nyílt, de máris rangos brit-magyar építőmérnöki díjat kapott a Budapest Airport területén létesülő SkyCourt, a ferihegyi 2-es terminál új központi csarnoka. A díjat a brit Institution of Civil Engineers (építőmérnöki kamara), a Magyar Tanácsadó Mérnökök és Építészek Szövetsége valamint a Magyar Mérnöki Kamara adományozza az év legjobb építőmérnöki teljesítményének elismeréseként.

A díjat a SkyCourt kivitelezője, a szegedi központú KÉSZ-csoport elnök-vezérigazgatója, Varga Mihály vette át.
A díjat átadó szervezetek (ICE, TMSZ, MMK) elsősorban az épület használhatóságát, a célnak való megfelelését, az esztétikumot valamint a racionális munkaerő- és anyagfelhasználást is értékelik a bírálat során. Emlékezetes, hogy a csupa acél és üveg SkyCourt (Égi Udvar) a Tima Zoltán vezette KÖZTI-s építész csapat tervei nyomán valósult meg a KÉSZ-csoport, mint fővállalkozó irányításával.
A Tierney Clark díjat a brit és a magyar építőmérnökök 2000-ben alapították a budapesti Lánchíd angol származású tervezőjének tiszteletére.
A SkyCourt átadása a Budapest Airport-nak 2011. február 15.-én fejeződik be, a KÉSZ-csoport mérnökei ekkor adják át a legutolsó helyiség kulcsát is a repülőtér üzemeltetőjének. Az épületben már elkészült a csomagosztályozó rendszer, a leendő bérlők az utolsó simításokat végzik a üzletek és az éttermek kialakításán. A SkyCourt ünnepélyes megnyitója 2011. március 18.-án lesz, utána két nyílt napon a nagyközönség is felkeresheti az új terminált, majd 2011. március 27.-én 0 órától az utazók vehetik birtokukba a SkyCourt-ot.
forrás:
Turizmus Panoráma Bulletin