2011-01-06
Az AirportShuttle-Minibusz év elején indított Centrumbuszával párhuzamosan, január elsején, szinte észrevétlenül indult el egy másik budapesti reptéri összeköttetés, a Weekendbus által üzemeltetett, a belváros és a ferihegyi terminálok közötti buszjárat. Az EU-elnökség idejére időzített szolgáltatást nem csupán a küldöttségek, hanem az utasok is igénybe vehetik.
Mint Nedeczky Tibortól, a Weekendbus ügyvezetőjétől megtudtuk, az uniós elnökség idején működő összeköttetésre a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal kötöttek szerződést, amelynek aláírására csak december 17-én került sor. A busz megszerezte az összes szükséges engedélyt, a járat promóciója most kezdődött szórólapokkal, partneri megállapodásokkal, a szállodák értesítésével. Az EU-elnökségi programokat szervező Külügyminisztérium saját csatornáin keresztül már értesítette az érintetteket az új lehetőségről, de Nedeczky Tibor szerint nem lenne szerencsés a szolgáltatás használatát a delegációkra korlátozni, ezért mindenki számára elérhetővé tették. Így a vendégek szélesebb belvárosi transzferkínálatból választhatnak, ráadásul a vidékről érkező utasok a főbb buszpályaudvarokon közvetlenül át is szállhatnak – fogalmazott az ügyvezető.
A busz a Roosevelt térről indulva az Erzsébet tér – Blaha Lujza tér – Keleti pályaudvar – Stadionok – Népliget útvonalon keresztül éri el a reptéri terminálokat. A buszról egyelőre csak a Weekendbus saját weboldalán találni információkat, a Budapest Airport hivatalos weboldalán nem szerepel a járat.
Értelemszerűen a Budapest Airport célja is a sikeres EU-elnökség támogatása – mondták szerkesztőségünk kérdésére a repülőtér kommunikációs igazgatóságán. A buszokkal kapcsolatban még csak elindultak a tárgyalások a minisztérium és a BA között, de ezek sikerességét és eredményességét megelőlegezve, a BA nem támaszt akadályokat a reptéri BKV megállók használatát illetően. Ugyanakkor a repülőtér szerződéses közlekedési partnerei továbbra is a Főtaxi és az AirportShuttle.
forrás:
Turizmus Panoráma Bulletin