2011-11-20
A Külügyminisztérium azt javasolja az Egyiptomba utazni készülőknek, hogy megfelelő körültekintéssel tervezzék meg útjukat, és csak halaszthatatlan esetben utazzanak oda - mondta Tóth József külügyi szóvivő az MTI-nek vasárnap.
Utazás előtt tájékozódjanak a helyi viszonyokról, és kerüljék el azokat a helyszíneket, ahol esetleg valamilyen tömegmegmozdulás zajlik - tette hozzá. Az MTI azzal kapcsolatban kérdezte a szóvivőt, hogy két magyar turista egy kis szállodában rekedt Kairó központjában az ott zajló tüntetések, illetve a tüntetők és a rendőrök összecsapása miatt.
Tóth József elmondása szerint az egyiptomi helyzetben az elmúlt hetekhez, hónapokhoz képest nincs érdemi változás, vannak bizonyos megmozdulások a főváros egyes részein, ami összefügg a közelgő választásokkal is. Rámutatott, hogy nehezen megjósolható, képlékeny a helyzet az országban. Megismételte, hogy utazás előtt mindenképpen ajánlatos tájékozódni, többek között a szállásadónál is, hogy ott, a környéken milyen a konkrét helyzet.
Tóth József azt mondta, hogy ha a helyzet olyan mértékben romlana, ami újabb utazási tanácsok kibocsátását indokolná, akkor ezt meg fogják tenni, de egyelőre nincs ilyen helyzet.
forrás:
Turizmus Panoráma Bulletin